A mosonmagyaróvári motelben megszálló nő a szoba ajtaját berúgta és a berendezést megrongálta.


A rendőrség ügyeletére 2014. január 4-én 11 óra 10 perckor egy mosonmagyaróvári motelből tettek bejelentést, mert egy külföldi vendég a szoba berendezését összetörte.

A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, a román állampolgárságú nő a szoba ajtaját berúgta, a berendezési tárgyakat felborította és megrongálta. Az intézkedők a feldúlt állapotban lévő nőt igazoltatták és mentőt hívtak. Gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte, tettére elfogadható magyarázatot nem adott. A 41 éves nő elmondta, két hete hagyta el Franciaországot és pár nap pihenő után Bukarestbe akar utazni.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a 41 éves román nő ellen kisebb kárt okozó rongálás megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.